Titan Quest

A THQ-s srácok most igazán kitettek magukért. Nem egyszer kaptunk már tőlük igazán jó játékokat, de most egy új csapat, az Iron Lore valami olyasmire vállalkozik, amire csak nagyon kevesen mertek eddig: A Diablo 2 trónfosztására. A Blizzard legendás klasszikusa még ma is ezreket vonz a monitor elé naponta, a Battle.neten óriási a forgalom, és ez a mai szemmel már ősréginek tűnő játék még mindig a hack&slash RPG-k etalonja. De a Titan Quest most megpróbálja a lehetetlent...

Az ókori legendák és mítoszok mindig is a legrejtélyesebb és a legkülönösebb részei voltak az emberi kultúrának. Talán azért is, mert néhányról kiderült, hogy voltaképpen igaz. A görög, egyiptomi és keleti mitológia a történészek Bermuda-háromszöge, mert minél többet derítenek ki róla, annál több kérdést vet fel. Például a mai napig nem tudjuk, pontosan hogyan épültek a piramisok, létezett-e a Függőkert, vagy hogy hol van Atlantisz. Arról nem is beszélve, hogy tényleg léteztek-e a görög istenek és legendás harcosok, próféták, vagy csak kitaláció az egész. Nagyon kevés, és csak töredékes információ maradt fent ebből a korból, porladt tekercsek, fakó kőtáblák és szájhagyomány útján fennmaradt legendák. A Titan Quest most megpróbálja összerakni a végtelen darabos puzzle-t.

A játék egy igen látványos intróval teremti meg az alaphangulatot. Elhinti, hogy a titánok, akik az istenek előtt uralták a planétát, eljöttek, és most kérik szépen a hatalmat. Nohát, szóval lesz dolgunk bőven. A karaktergenerálás után bele is csapunk az ókori lecsóba. Egy kis városkában találjuk magunkat, ahol a jelek szerint elég nagy gáz van. Satyrok, vadkanok és egyéb különös szerzemények tizedelik a jónépet. Az egyik helyi jómunkásember elsírja, hogy ezek csak úgy hirtelen felbukkantak és elkezdték módszeresen átrendezni a környéket, és a lakók belső szerveit. Természetesen ezt nem hagyhatjuk annyiban, szóval indul a monsztaritkítás. Először nem kapunk túl sok anyagi segédletet a művelethez, szóval abból kell gazdálkodunk, amiket az elhulló dögök véres hullájáról elemelünk jó RPG-s módjára, és persze a tutorial tippek is sokat segítenek. Miután rendbetettük a kisvárost, a helyi góré elújságolja, hogy bizony a monsztaáradat nem ér itt véget. Megkér, hogy legyünk már szívesek elkocogni Spártába, és küldjünk néhány katonát a városka őrzésére. Nincs mit tenni, irány Spárta. Miután több tonnányi ókori rémség hulláján átgázolva, nyakig véresen elérkezünk a nagyvárosba, kiderül hogy ott sem fenékig tejfel az élet. Leonidász, a hős hadvezér ezért megkér minket, hogy járjunk a dolog végére, honnan és miért is jön ez a rengeteg dög. Temérdek küldetés, rejtélyek, mitikus szörnyek, gyönyörű tájak. Utunk során olyan mitikus helyekre jutunk el, mint a Delphoi Jósda, az Olimposz, a piramisok vagy az ókori Kína. Találkozhatunk legendás hősökkel és gonoszokkal, itt aztán semmi sem lehetetlen.

A készítők egy kicsit sem próbálták leplezni, hogy mit is akarnak valójában. Akinek rövid játék után nem a Diablo 2 ugrik be, az valószínűleg még sosem játszott vele. Az irányítás, a HUD és a játék feelingje mind a nagy öreget idézi. Az inventory és a kezelés szinte egy az egyben ugyanaz. Azt kell, hogy mondjam, igen kellemes csalódást okozott. Habár a mai grafikai színvonal és részletesség miatt szinte lehetetlen azt a kifinomult és egyszerű kezelhetőséget adni, amit anno a Diablo, de a Titan Quest nagyon is közel jár hozzá. A felvehető tárgyak garmadája óriási és változatos. Páncélok, kardok, varázsbotok, rúnák, amulettek és ezernyi más cucc, ami már a Diabloban is benne volt, de itt erős ókori-görög beütéssel. Vannak sima, Magic, Rare és Unique cuccok itt is, csak más néven, és majdnem ugyanazzal a színkóddal. Túrázgatás során néha belebotlunk egy varázskútba, amit aktiválva halálunk után itt éledünk újra. Van még nálunk egy Portal Stone nevű kő, amivel a már aktivált Portal Shrine-okhoz teleportálhatunk a városokban, majd a lootot eladva vissza a csatába. Nosztalgia? Az. Nem is kicsit.

A fejlődés-rendszer még említést érdemel. Itt ugyanis nincs a játék elején class-választás. A második szintlépésnél választhatjuk ki karakterünk első fejlődési ágát. Van Warfare és Defense class a harcos típusoknak, Hunting az íjjal és dárdával zsonglőrködőknek, Rouge a tipikus tolvaj skillekkel, Earth és Storm a mágiát kedvelőknek, Spirit a nekromanta feeling miatt, és végül Nature a druida pártiaknak. A Diabloból már ismert attribútumok mellé itt bejön az intelligencia is, ami a varázslóknak lesz nagyon fontos. Minél nagyobb, annál jobb botokat tudunk használni. A második fejlődési ágat 6. szinten kapjuk meg. Így összemixelhetünk bármit amit szeretnék. Lehet csinálni villámkezű druidát, életlopó tolvajt vagy közelharcos íjászt. A pontok elköltésénél azonban van egy kisebb újítás. Minden fejlődési ágnak van egy Mastery csíkja. Ez határozza meg, hogy milyen skilleket vehetünk fel. A például druidánál először csak a HP tuning skill érhető el, de ha rágyúrunk a masteryre akkor már farkasainkra is tehetünk pontokat. Elég idegesítő, hogy a legtöbb pontunk a masteryre fog elmenni, ha durvább skilleket akarunk, de a fejlesztők ezt azzal kompenzálják hogy a mastery ad plusz pontokat az attribútumokra is. Hát kb. ennyivel ki is merült a nagyon sokat híresztelt szabad class alakítás.

A grafikára nem lehet panasz. Gyönyörű, részletesen kidolgozott tájak, meggyőzően felépítet karakterek és megfelelően undorító szörnyek. A monszták nem előre renderelt animációval esnek össze, hanem külön ragdoll effekt keretében lehelik ki a lelküket. Ha mondjuk egy bökővel agyondöfjük az egyiket, az csak úgy összecsuklik, de ha egy hatalmas pöröllyel sózunk oda, akkor festői ívben elszáll mint a győzelmi zászló. Nagyon hangulatos. A bejárható táj elég nagy, de kötött is. A készítők nem engedtek túl nagy szabadságot a túrázgatáshoz, de egy ilyen RPG-nél ez nem is alapkövetelmény. A hangok rendben vannak, a szinkron elég meggyőző, a zene hangulatos, de egy idő után unalmassá válik.

És most a fekete leves. A gépigény egy kicsit nagy. Igaz elszaladgál már egy középkategóriás masinán is, de úgy nem túl szép. Full grafikán a nyílt tereken és a nagyobb tömegbunyóknál viszont elsírta magát a videókártyám. A másik az iszonyatosan lebutított karaktergenerálás. Csak a hősünk nemét és a tógája színét választhatjuk ki. Ennél azért többet vártam. Az MI is elég butuska. A frontális „letépem az arcod” támadáson kívül néha-néha a lövedékeket is kikerülik, de általában csak gondolkodás nélkül rárontanak az emberre. A megidézett segítőink is ugyanilyen hülyék – bár őket lehet közvetlenül is irányítani, ez általában semmit nem ér. A bugok miatt hajlamos a játék kilépkedni a legalkalmatlanabb pillanatokban, de ezt végül is patchekkel lehet orvosolni. Az útkeresés még egy nagy probléma. A térkép ugyanis nem mutatja, merre kell mennünk. Ez néha nagyon frusztráló tud lenni, amikor már egy fél órája bolyongok a dögök kiontott beleiben gázolva, azt a pici kis ösvényt keresve amerre tovább lehet menni. Legalább néhány útjelzőt kitehettek volna. A különböző összeállítható classok is az újrajátszás miatt vannak, viszont sem a térkép, sem a szörnyek elhelyezése nem változik. Igaz, a statikus térkép miatt látványosabb és jobban felépített helyeket lehet gyártani, de másodszorra vagy harmadszorra végighentelni ugyanazon a pályán ugyanazokat a szörnyeket elég unalmas. Az online multiplayer ugyan egész jó ötlet, de nem annyira, mint amennyit várnánk tőle. A drop rendszer is elég gáz. Vannak olyan tárgyak, amiket az első leölt szörnytől elemelve a játék végéig kihasználható, viszont amikor egy 30-as szintű mob olyan cuccokat dobál, mint amiket még a játék elején egy 2-es dobott, akkor eléggé elkeseredtem. A szintekkel nem emelkedik a loot minősége és mennyisége sem. Mintha valami idióta random rendszer szerint dobálna használhatatlan szemetet vagy über-durva cuccokat, és ez teljesen elrontja az egészet. Az árusok is leginkább csak inventory ürítésre szolgálnak, ugyanis semmi használhatót nem árulnak. Ráadásul olyan drágaság van, mintha a vasfüggöny mögött lennénk. Na jó, erről ennyit.

A saját ötletek teljes hiánya, a gyengus sztori és a botladozó megvalósítás ellenére a Titan Quest felmászott a nagy öreg hátán a toplistákra. Sem grafikailag, sem játékmenetben nem nyújt egetverő újdonságot, és ráadásul még nem is eredeti. Az ilyen játékok általában a budget kategória alján végzik. A negatívumai ellenére viszont a Titan Quest egész kellemes játék. A Diablós hangulat és az új környezet elég meglepő keveréke. A játék nem korszakalkotó, viszont fontos szerepe van. Betöltötte a tátongó űrt a Diablo 2 és a leendő Diablo 3 között. Talán most majd megjön a Blizzard maradékának a bátorsága, és megmutatják, hogyan is kell ezt csinálni.