Ebben a cikkben azokat a dolgokat gyűjtöttük össze, melyek a trailer alapos megvizsgálása nélkül nemigen vehetőek észre. A listát két részre osztottuk:
- Újdonságok: Ide azokat a dolgokat próbáltuk összegyűjteni, melyek bemutatnak egy két újdonságokat a játékban
- Utalások: Utalások az előző epizódokra
Újdonságok
Az alábbi képen látható, hogy az embereknek az üres kézzel való céltalan bolyongás helyett céljuk is van, és különböző tevékenységeket végeznek az utcákon (bevásárolnak, dohányoznak, újságot olvasnak...)
Az emberek az adott területhez kapcsolódó tevékenységeket fognak végezni. A kikőtőben munkás emberek dolgoznak, a város szélén unatkozó emberek ülnek a lépcsőkön, a bevásárló központok környékén bevásárolni készülő nők járkálnak.
A folyóban található szemét, és a többször feltűnő madárvilág is jelzi, hogy a készítők törekednek minél pontosabban visszaadni a valóságot.
A két bejelölt helyen egy-egy kisgyereket láthatunk. (Valószínüleg Jack Thompsonnak ez lesz az első érve a GTA4 ellen :D)
A képen látható, hogy az emberek teljesen különbözőek. Más ruhát viselnek, egyik kicsit ducibb másik vékonyabb.
A bal oldali képen a jobb oldalsó ember egy könyvet tart a kezében, majd a jobb oldali képen már az látható, hogy a könyv a földön hever, a járókelő pedig továbbsétált.
Az előző részekben csak férfi rendőrökkel találkozhattunk, viszont itt már női rendőrök is fognak járkálni az utcákon.
A kiemelt "Max Renda" reklám a valóságban szereplő "Max Factor" termékeket hivatott kiparodizálni.
A baloldali képen őszülő fákat láthatunk a jobb oldalin viszont elég vékonyan öltözött járókelőket. Lehetséges, hogy a GTA4-ben változni fognak az évszakok.
Utalások A készítők nem feledkeztek el az előző részekről sem, így több utalást is találunk rájuk a videóban.
A Sprunk nevezetű üditőital reklámjai már a GTA3 óta kísérnek minket.
A San Andreas-ból már megismerhettük a Cluckin Bell és a Burger Shot kajáldákat.
A bejelölt helyen a következő felirat látható: "Visit Vice City - $300", valamint balra felette (a képen nem látszik) található mégegy tábla, mely egy 300 és egy FlyUS feliratot tartalmaz. Ebből esetleg következtethetünk arra, hogy a GTA4-ben lehetőségünk lesz betekinteni Vice City-be is.
Az utolsó képünkön valószínüleg egy jelenetet láthatunk a San Andreas-ból, mely Frank Tenpenny-t, Eddie Pulaski-t és Jimmy Hernandez-t ábrázolja. |